Budapesten, a második világháború kitörése előtt születtem, aminek végzetes következményei örökre megpecsételték az életem.
A budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségiztem. Ez után két évet a Prágai Képzőművészeti Akadémiára jártam, majd harmadévtől a Budapesti Képzőművészeti Egyetem (akkor Főiskola) hallgatója voltam. Itt a diplomaév után, 1962-ben végeztem.
Pályakezdő éveimben a kecskeméti művésztelepen éltünk és dolgoztunk férjemmel, N. A. festőművésszel és két kis gyermekünkkel.
Itt festettem azt az anyagot, amelyet Frank János mentorálásával 1970-ben, az akkor a Műcsarnokhoz tartozó Fényes Adolf teremben állítottam ki, nagy és sikeres fogadtatás és sajtóvisszhang mellett.
Ez után hosszú hullámvölgy következett: családi okból Svédországba költöztünk a gyerekekkel. Tíz év kihagyás és (lelki) betegség után 1984-ben tértem vissza a budapesti festészeti életbe, egy tárlattal, amelyet a margitszigeti Thermal hotelbe szervezett az egyik első magyar műkereskedelmi cég, a General Art.
Ekkortól megint hosszú munkás periódus következett, ami ma is tart. Néhány könyvillusztrációs megbízást is sikerült kapnom. (Munkáimról lásd a vonatkozó kiadványokban szereplő szerzőket.)
2013-ban találtam rá az azóta is művelt – egyesek szerint radikálisan megváltozott, szerintem nem annyira – stílusra, amely nonfiguratív, amely boldoggá tesz, és amellyel a vélt és remélt teljességet tudom keresni, ha kapok még néhány évet, és egészséget a sorstól. Eddigi munkásságomat négy kiadvány tartalmazza részlegesen, a legutolsó 2017-ben jelent meg.
2019 óta az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja vagyok.
Utóirat:
Sir G.B.Shaw Churchillnek azt tanácsolta, mikor az nem akarta a Nobel-békedíjat átvenni, hogy, ha már adnak, akkor el kell fogadni – de úgy kell élni, hogy ne adjanak.
Nekem ez sikerült.
Budapest, 2017. szeptember 15.
Zoltán Mária Flóra
